CoolPolitika.hu

Már félmillió kilométert tettek meg az önműködő autók

2012  //  Aug  //  09  //  MTI

 Már félmillió kilométert tettek meg az önműködő autókEgyetlen baleset nélkül már mintegy 500 ezer kilométert tettek meg a Google saját fejlesztésű, számítógép vezérelte autói - jelentette be a vállalat blogjában.

A hatósági előírásoknak megfelelően egyelőre tartózkodik két sofőr a gépkocsikban arra az esetre, ha valami rosszul sülne el. Egyikük a kormánykeréknél ül, a másik pedig az autó tervezett útvonalát, valamint az úton lévő veszélyeket és közlekedési lámpákat jelző számítógépképernyőt követi figyelemmel. Hiba esetén a sofőr átveheti az irányítást a jármű felett, ha megnyomja a féket vagy ráhelyezi a kezét a volánra.  Eddig azonban csak akkor történtek balesetek a Google-autókkal, amikor sofőr kezelte a kormánykereket. A Google önműködő járgányai videokamerák, radaros érzékelők, lézerek és a kézi vezérlésű autók révén begyűjtött információk segítségével igazodnak el a többi gépkocsi között. Az autók kapcsolatban állnak azokkal a szerverekkel, amelyek hatalmas mennyiségű adatokat tárolnak a gépkocsik által rótt útvonalakról.

 

Az önműködő autók mindazonáltal még nem maradéktalanul tökéletesek ahhoz, hogy általános használatba kerülhessenek, számos nehézséget kell még kiküszöbölni ehhez. Például azt, hogy miként navigáljanak jeges, téli utakon vagy váratlanul felbukkanó építési területeken. Ám az eddigi tesztutak elég biztatónak bizonyultak ahhoz, hogy a Google néhány kiválasztott alkalmazottja használhassa az önműködő gépkocsit a mindennapos munkába járásra - olvasható a yahoo.com hírportálon.
(MTI)

Szavazás

Hol nagyobb a korrupció?

EU-ban Ukrajnában

Címkék

Amerikai Egyesült Államok, érdekesség, AmerikaiEgyesültÁllamok, Oroszország, Nagy-Britannia, jog, színes, Kína, gazdaság, Németország, Franciaország, belpolitika, választás, EU, bűnügy, diplomácia, társadalom, Olaszország, Ukrajna, háború, terrorizmus, Románia, életmód, Irán, Szerbia, ENSZ, kormány, internet, Izrael, egészségügy

Keresés